PRO-SPORT 2

Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

kezis_figura.png

Megyei Serdülő Labdarúgó Bajnokság Dél 2011-2012.

Kettő, kilenc, három, kettő...

A számok, Nagybaracska ellen ősszel és a most lejátszott mérkőzésen kapott gólok számát jelzik félidőnként. Az ősszel 11 gólt lőttek, a Híd SC játékosai, most „csak" ötöig jutottak. Különösen dicséretes, a PVSE teljesítménye, ha azt nézzük, hogy 'Barcsakán és most hogyan alakult a bekapott gólok száma: 1-30. perc: 'Baracskán 2 (most: 2) 31-60. perc 4 (1) 61-90. perc: 5 (1). Amint a számokból is kitűnik, a csapat korából eredően erővel „bírja" a mérkőzés tempóját, eddig sem volt baj különösebben, ám a 60. percet követően, nem győzöm hangsúlyozni, a korukból eredően, elfogy az erő és szinte számolatlanul kapják a gólokat. Azaz, hogy eddig így volt... Bár most is vereség lett a mérkőzés végeredménye, ám amíg 'Baracskán, Sallamon nyitotta a gólok sorát a 7. percben, majd Fekete Ádám 4, Sztanics Ákos és Mojzes Gábor 3-3 gólig jutott, addig most a vendégek első gólja a 12. percben esett Mojzes Gábor révén, aki további három gólt lőtt, az utolsót a játékidő utolsó percében.

Szóval már a mérkőzés utolsó részében is harcképesebb a PVSE még az U16 mezőnyén belül is fiatal átlagkorú csapata. A támadásszövésben, remek játékkal nem egyszer jutottak el Nincsevics Roliék az ellenfél kapujához, ám a helyzetek kihasználásában még sokat kell fejlődnie a csapatnak, Figura Ákossal az élen. Schneder Dani játékban és fizikumban felvette a küzdelmet a vendégekkel, ám az utolsó cselek közül ma egy sem sikerült...

I. rész:  Bácsalmás - Nagybaracska 0-5 (0-3) Előjáték

Krónika

A szombat korareggel 10 órára kiírt mérkőzés kezdet helyett, némi csúszással Kovács Árpád játékvezető sípszavára kezdődött a mérkőzés, amelyen a legvérmesebb elvárások között sem szerepelt a PVSE győzelem, ám az mindenképpen, hogy az őszihez hasonló gólzáporos vereséget elkerüljék Bögre Károly tanítványai.

p1010004.jpg

Talán a korai időben még alacsony napállás, ezért is hűvös idő, arra serkentette a csapatokat, hogy a kezdeti tapogatódzó játék helyett, az első perctől felvegyék a versenytempót. Ebben zavaró tényező talán csak az elmúlt heteket jellemző északi helyett, most nyugatira váltó szél lehetett, na meg a valószínűtlenül kék égbolt és az üde, ám „csomós" zöld fű közötti „fehér folt", ez utóbbi a lelátó volt, amelyről ezúttal a szokásos összetételű nézősereg is hiányzott...

Az elvárásoknak megfelelően, a PVSE nem csak a sok gólt akarta elkerülni, de rúgni is szeretett volna, ezért nem bekeltek körömszakadtáig Németh Olivérék, de a támadójátékot is bátran felvállalták.  

p1000980.jpg p1000978.jpg
p1000981.jpg p1000982.jpg
p1000982.jpg p1000983.jpg
 p1000984.jpg  p1000985.jpg
 p1000986.jpg  p1000987.jpg

1-30. perc: 0-2 Az első említésre méltó eseményt Schneider Bence akciója jelentette, amikor egy szép megkerülős csellel rázta le védőjét, ám a labda gyorsnak, a pálya keskenynek bizonyult... Az első érdemleges 'baracskai támadás végén Mojzes Gábor adott le egy próbalövést, ami kapu mellé szállt... Remek támadásszövéssel került egyre előrébb a hazai csapat, majd az összjátékot a kaputól jó 30 méterre szabálytalanul akasztották meg a vendégek, szemben a kapuval. A labda mögé a csapatkapitány Nincsevics Roland állt és a kapu jobb oldalára tartó labdát Kotek Tamás védte. Miután Sztanics Ákos jó néhány átemelős - lásd még ernyő - csellel rázta le a hazai játékosokat, Német Olivér jól keresztezve szerelte... Majd Püspöki Patrik bonyolódik cselsorozatba, ám az aprónépség szereli: egyik megzavarja, a másik viszi a labdát... Az első majd' negyedóra kiegyenlített játéka után Mojzes Gábor emelget a védők feje felett - lásd a Sztanics akciót, annyi különbséggel, hogy ő 12. percben, miután a védőkön átjutott, a kimozduló Gugán Attila kapusnak egy kötényt adva gurít a kapuba: 0-1. Nem játszik alárendelt szerepet a PVSE, ám nem véletlen, hogy 20 percnyi játék után a hazai kispadról száll fel egy sóhaj: Édes Istenem! Figura Ákos került gólhelyzetbe, ám a lövését Kotek Tamás védi... A 20. percben derült égből villámcsapásként érkezik a vendégek második gólja. A PVSE gólveszélyes támadásait követően hiba csúszott a gépezetbe, és a megszerzett labdával Mojzes Gábor viharzik el Gugán kapuja felé, majd a kimozduló kapus felett a kapu közepébe emeli: 0-2.

 p1000988.jpg p1000989.jpg
 p1000990.jpg  p1000991.jpg
 p1000992.jpg  p1000993.jpg
 p1000994.jpg  p1000995.jpg
 p1000996.jpg  p1000997.jpg

31-60. perc: 0-1  Ezt követően is többnyire a PVSE birtokolja a labdát és remek kiugratásokkal próbálják helyzetbe hozni, főként a csapat játékmestere Nincsevics Roland - Figura Ákost, aki ezúttal egy szép lövést ereszt meg a 'baracskai kapura a jobb összekötő helyéről, ám a labda, ha centikkel is de elkerüli a kapu jobb felső sarkát... Nem így jobbról, a tizenhatos sarkáról, Fekete Ádám lövése után, amely a jobb alsó sarokban landolt: 0-3. Demeter Róbert vállalkozhatna többet a felfutásokra, ám nem teszi, amikor igen, akkor alig tudják szögletre menteni előle a labdát. A szünet után, továbbra is nagyon lelkesen és jól játszik a hazai csapat, bátran támad csakhát a góllövés, valahogy nem akar sikeredni, és a támadásból védelembe visszarendeződés sem nagyon...

p1000998.jpg p1000999.jpg
p1010001.jpg p1010002.jpg
p1010003.jpg p1010005.jpg
p1010006.jpg p1010007.jpg
p1010008.jpg p1010009.jpg

61-90. perc: 0-2 A 61. percben a kinyíló hazai védelmet így ismét Mojzes Gábor mattolja: 0-4. A 65. percben az időközben Gugán Attilát váltó Szénási Bence véd bravúrosan egy lövést.

p1010011.jpg p1010012.jpg
 p1010013.jpg  p1010014.jpg
 p1010015.jpg  p1010016.jpg
 p1010017.jpg  p1010018.jpg
 p1010019.jpg  p1010020.jpg

A 81. percben sérülés miatt a védelem egyik oszlopát, Tóth Kovács Bencét, aki ráesett a vállára, le kellett cserélni. A további kiegyenlített játékot a 90. percben bemutatott akcióval zárja és koronázza meg a saját teljesítményét Mojzes Gábor beállítva a végeredményt:

Bácsalmás - Nagybaracska 0-5 (0-3)

Bácsalmás, 2012. március 31., szombat. Vezette: Kovács Árpád. Bácsalmás: Gugán Attila (Szénási Bence 65.') - Mátrai Roland, Németh Olivér, Tóth Kovács Bence (Páncsics Bence 81.'),  Pfendler Flórián (Kerényi Dominik 62.'), Schneider Dániel, Demeter Róbert, Nincsevics Roland, Koncsok Erik, Schneider Bence (Szabó László 71.'), Figura Ákos (Demeter Dominik 75.'). Edző: Bögre Károly. Nagybaracska: Kotek Tamás - Nagy Benjamin (Kolompár Roland 70.'), Farkas István, Lehotás Sándor, Püspöki Patrik, Salamon Zsolt, Sztanics Ákos (Sági László 87.'), Fekete Ádám, Kovács László (Lovász Roland 75.'), Mojzes Gábor, Farkas Tamás. Edző: Tamás József. Gólszerzők: Mojzes Gábor 4, Fekete Ádám. Sárga lap: Schneider Dániel illetve Mojzes Gábor.

p1010021.jpg p1010022.jpg
p1010023.jpg p1010025.jpg
p1010026.jpg p1010027.jpg
p1010028.jpg p1010029.jpg
p1010030.jpg p1010032.jpg

Mérkőzés után

Bögre Károly - Jók voltunk - mondja a rohamtempóban távozó edző, aki a mérkőzés után, a megyei első osztályban szereplő, ám most szabadnapos csapat edzésére igyekszik...

Tamás József: Csapatom, amelynek tagjai Nagybaracskáról és környékéről kerülnek ki, könnyelműen vette a mérkőzést... A reklamálásokra nem vagyok büszke, de az tény: egy játékvezető még a serdülő bajnokságban is kevés. Ezzel együtt gratulálok a PVSE csapatának, amely sokat fejlődött az őszi idényben látottakhoz képest. A csapatomból kiemelni, talán Mojzes Gábort lehet, őt is csak a négy gólja miatt...

pro-sport





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 67
Tegnapi: 53
Heti: 350
Havi: 778
Össz.: 198 525

Látogatottság növelés
Oldal: Bácsalmás - Nagybaracska 0-5 (0-3) Rohamosan csökken a hátrány... 2
PRO-SPORT 2 - © 2008 - 2018 - prosport-ketto.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »