"Az igaz ember eltávozik, de a fénye megmarad."

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij

"Harag az Istenre (ha van), mert nem segített, és harag az Istenre (ha nincs), mert mért nincs, mikor segítség kell. Harag ez emberekre, mert nem segítettek. És magamra, mert nem tudtam többet tenni. Harag reá, mert meghalt." Márai Sándor

Emlékképeim a Pedagógusról, a Sportemberről Egy iskoláról a szigorú tanítók, tanárok ellenére nekem a fiatalság, a vidámság jut eszembe első sorban. Aztán előfordul, mint az megtörtént, ebben az egyébként is zord téli időben, hogy a móka és kacagás helyett a szomorúság, a gyász költözött az iskola falai közé. Bácsalmáson, a Vörösmarty Mihály Általános Iskola elvesztette egy szeretett és tisztelt Tanárnőjét, aki az alap- és középfokú tanulmányait Bácsalmáson végezte, de a főiskolai tanulmányait sem messze szülővárosától. A tanítói képesítést a Bajai Tanítóképző Főiskolán szerezte. Viszont a személyes pályafutása is jól példázza az élethosszig tartó tanulás fontosságát. Már hivatásának élt, amikor a tanári képesítést is megszerezte, majd a Testnevelési Egyetemen fejezte be tanulmányait, a 'kilencvenes évek közepén.

Bácsalmáson egyre kevesebb azon lakosok száma, akik itt láthatták meg a napvilágot, tanulmányaik jelentős részét is itt helyben végezhették el, majd a diploma megszerzését követően itt érthették el hivatásként választott foglalkozásukban a maguk elé kitűzött célokat. Hutterné Engi Erzsébetnek megadatott, hogy abban az iskolában élhetett elismeréssel övezett hivatásának, amely a tudományok elsajátításában az alapokkal felvértezte.

Több mint egy évtizedig játékos-edzőként irányította a PVSE csapatát...

Az ember születése majd halála az élet természetes rendje. Mégis: amíg az új ember születése örömmel és boldogsággal, addig a halál nagy-nagy szomorúsággal és bánattal párosul. Bácsalmáson most mérhetetlenül szomorúak vagyunk. Az elhunyt családján, hozzátartozóin, rokonain, barátain túl, általában a helyi lakosok, mindazok, akik az elmúlt három évtizedben kapcsolatban álltak, vagy állnak a Vörösmarty Mihály Általános Iskolával és ismerték Zsóka munkásságát, mint egykori és jelenlegi tanulók, vagy mint szülők, azoknak bánat járja át szívét, egy ízig-vérig hivatásának élő pedagógus elvesztése miatt. Nekem is.

A halálhíre mélyen megrendítette a városban élő lakosságot, hisz az elhunyt nem egy pedagógus volt, hanem a Pedagógus, akit mindenki szeretett és tisztelt: a tanulók, szülők és ismerősök egyaránt. E véleményt, mint négygyermekes gyakorló apa is mondhatom, bár az én csemetéim már mind kinőttek az iskola falai közül: mind a Pedagógust, mind az Embert szerették és tisztelték. 

Már az alapján is, ahogy a lehetségeshez képest méltatlanul rövid időre korlátozódott néptanítói hívatása alatt, ennek rövid gyakorlása során is teljes életet élt.  Első sorban Családja, szerettei körében, de a második otthonában, a hívatás gyakorlás helyszínén, az Iskolában is, ahol nem a tanítási időre korlátozódott tanári, osztályfőnöki és különböző szakkörvezetői tevékenysége. Nem utolsó sorban a felnövekvő ifjúság testi nevelésében betöltött szerepe, a személyes példamutatása miatt, amikor a városi sportegyesület kézilabda csapatának játékos-edzőjeként több mint egy évtizedig volt a helyi női kézilabdaélet vezéralakja.

Az aktívjáték után sem szakadt el kedvenc sportágától...

Személyesen utoljára 2011. szeptember 30-án, egy pénteki napon találkoztam Vele, hol is máshol, mint a városi sportpályán. Ezen a napon a Magyar Diáksport Szövetség által kezdeményezett sportnap keretében a Vörösmarty Mihály Általános Iskola nebulóinak rendezett játékos, sportos programnak (is) mozgatórugójaként tette a dolgát serényen. Mint mindig, ha sportról volt szó, hogy most mást ne is említsek...

1994. április: Nemzetközi Sportnap a PVSE pályán
Magyar Diáksport Nap 2011. szeptember 30.

Utolsó találkozásunk alkalmával, mi másról is beszélgettünk volna. Mint a mai fiatalok sportiránti elkötelezettségéről, helyesebben fogalmazva, ennek teljes hiányáról, különösen a leány tanulók esetét említve... Ott (is) beszéltünk arról, hogy itt van a például, a PVSE női kézilabda csapata, amely az elődökhöz méltatlan eredményekkel, a hiányos utánpótlás-neveléssel dacolva, a fennmaradás nehézségeivel küzd. Pedig még ma is több száz leány tanuló közül lehetne kiválasztani azt a tizenöt-húsz leendő kézilabdást évfolyamonként, akik majdan, a még nem is olyan távoli múltban is remek eredményeket elérő csapat játékosainak a nyomdokaiba léphetnének.

Nos, ennek csak egy akadálya van, mondta a Tanárnő: a mai fiatalok, első sorban a lányok - mert a fiúk többsége labdarúgó és torna (lányok az utóbbi) sportágban már egész fiatalon szervezett keretek között vesznek részt képzésben,- az említett néhány kivételtől eltekintve, nem akarnak sportolni, mással töltik üres óráikat. A tanórákon és azon kívül szervezett sportolási lehetőség pedig arra nem elég, hogy egy-egy sportág rejtelmeiben, már aki akar, az elmélyedjen alaposabban. Már arra, hogy általuk, például a már említett női kézilabdacsapat egykor a megye határain túl is elismert eredményeket érjen el ismét.

Persze napjainkban is van utánpótlásképzés: tényleg, aki akar, korra és képességre való tekintet nélkül, bekapcsolódhat az egyesületi képzésbe. Csakhát így, olyan is az eredménye... Ugyanis nincs kiválasztás! Ezzel kapcsolatban merült fel az évente két alkalommal iskolai szinten zajló felmérések eredményének hasznosítása a kiválasztásban: már az is óriási dolog lenne, ha legalább a fizikai képességek alapján elvárt szinten állók kerülnének be az utánpótlás-nevelésbe, a játékismeretet meg kitartó edzésmunkával ellehet sajátítani... De ez az elképzelés nélküle mára valószínűleg semmivé vált...

Bezzeg abban az időben, amikor az egykori gimnáziumi női csapat után, játékos-edzőként vezetésével egyesületi szinten is megalakult a női kézilabda szakosztály 1984-ben, ilyen gondok nem voltak. Az akkori tinik alkotta csapat, néhány idősebb játékossal kiegészülve a megyei második osztályból indulva nem egészen egy évtized alatt az NB II-ig menetelt és ez utóbbi osztályban szerepeltek még a 'kilencvenes évek végén is, bejárva Bács-Kiskun, Pest, Jász Nagykun Szolnok, Csongrád és Békés megye városait...

Ezekben, az években magam is nyomon követtem a városban zajló nő kézilabdasportot, olykor a csendes szemlélődés mellett - hisz magam is úton voltam a férfi csapattal hétvégenként - ha megkért és tehettem segítettem is a csapat körül zajló sokrétű munkájában. A lányok játékát, fejlődését látva, mindezt örömmel tettem. Először az osztályozón, amikor a megyei I. osztályba kerülés volt a tét Kecskeméten. Majd a kilencvenes években, amikor a tini lányok évről-évre fejlődve, nem egészen egy évtized alatt a megyei első osztály második feléből a mezőny élére kerültek, bajnokságot nyertek és a Nemzeti Bajnokságban indulhatott Bácsalmás csapata.

A házasságkötése után, ahogy gyarapodott a család, egyszer-egyszer a gyerekek érkezése alkalmával vettem át a csapat trenírozását ideiglenesen, majd a családi és munkahelyi elfoglaltság megnövekedését követően, véglegesen 1995-ben. A napi huszonnégy óra már kevésnek bizonyult, hogy hármas kötelezettségének eleget tudjon tenni.  A családi és hivatásbeli kötelezettségeinek csak így tudott eleget tenni... Ezeknek viszont maradéktalanul megfelet élete utolsó pillanatáig... Ezért az óriási hívatás és kötelsségtudat miatt tisztelték volt kollégái, diákjai, a tanulók szülei és mindenki, aki ismerte. Ezért zárták szívükbe a bácsalmásiak! Ám, ahogy Dosztojevszkij mondja: "Az igaz ember eltávozik, de a fénye megmarad." A Tanárnő emléke örökké fennmarad a városban. Nyugodj Békében Zsóka!

2009. május 1.: Bácsalmás Sportjáért Emlékplakett - Emlékképek...

Lejegyezte Prókai Károly, egy szülő, egy volt sporttárs, a munkásságod előtt fejet hajtó tisztelőd...

Oldal: Az igaz ember eltávozik, de a fénye megmarad
PRO-SPORT 2 - © 2008 - 2024 - prosport-ketto.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat